ARCHÍVUM

JAVULT A GAZDASÁGI HANGULAT MÁRCIUSBAN AZ EURÓÖVEZETBEN ÉS AZ EU-BAN

A vártnál jóval nagyobb mértékben, 13 havi csúcsra emelkedett márciusban az euróövezet és az Európai Unió gazdasági hangulatindexe, ami annak tudható be, hogy a vállalatok és a fogyasztók úgy látják, a koronavírus elleni védőoltások tömeges terjesztése elősegítheti a gazdaság fellendülését.

NYÍLT BANKOLÁSRA ÉPÜLŐ ALKALMAZÁST FEJLESZTETT A GRÁNIT BANK

Új típusú, nyílt bankolásra épülő alkalmazást fejlesztett és vezetett be a Gránit Bank - közölte a pénzintézet.

KSH: AZ ELŐZŐ HÓNAPHOZ KÉPEST 0,5 SZÁZALÉKKAL NŐTT A KISKERESKEDELMI FORGALOM

Az előző hónaphoz viszonyítva januárban 0,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalmának szezonális és naptárhatástól megtisztított volumene. Az egy évvel korábbihoz képest a nyers adat szerint 2,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 1,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelemi forgalom  - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KIFLI.HU-T MŰKÖDTETŐ CSEH TÁRSASÁG 190 MILLIÓ EURÓBÓL TERJESZKEDIK

A Rohlik Group 190 millió eurót gyűjtött össze befektetőktől, amelyet a már meglévő piacain való terjeszkedésre, valamint a németországi online élelmiszerpiacra belépésre fordítanak - közölte a Magyarországon a Kifli.hu webáruházzal jelen lévő társaság.

NŐTT A G20-AK KIVITELE ÉS BEHOZATALA A TAVALYI UTOLSÓ NEGYEDÉVBEN

Nőtt a G20-ak exportja és importja a tavalyi utolsó negyedévben, folytatva, bár kisebb ütemben, a harmadik negyedévi bővülést, miután az első fél évben jelentős visszaesést jegyeztek fel a koronavírus-járvány hatásaként.

MÁRCIUSTÓL AZ ÜZLETEKBEN IS KI KELL HELYEZNI AZ ÚJ ENERGIACÍMKÉKET

Március elsejétől az új energiahatékonysági címkék a boltokban is megkönnyítik a legkelendőbb háztartási nagygépek, fényforrások és elektronikus kijelzők összehasonlítását, a fogyasztóvédelmi hatóság már tavasszal ellenőrzi a címkék megfelelőségét a hagyományos és az online kereskedelemben

LEGFRISSEBB HÍREINK

A KSH szerint júniusban 22 százalékkal nőtt az ipari termelés

Júniusban az ipari termelés volumene 22,0 százalékkal emelkedett...

Bővebben

A kiskereskedelmi forgalom további növekedését várják az elemzők

A következő hónapokban a kiskereskedelmi forgalom további...

Bővebben

Tőzsde - Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai...

Bővebben