ARCHÍVUM / szolgáltatások

A MOL FELKÉSZÜLT A VÁLSÁGKEZELÉSRE

Felkészült a koronavírus-járvány miatti válság kezelésére a Mol, működési stratégiát dolgoztak ki, amelyben meghatározták a legfontosabb irányokat - mondta Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója csütörtökön, az igazgatóság ülése után tartott online sajtótájékoztatón.

KORONAVÍRUS: MAGYARORSZÁGON NINCS ÉS NEM IS LESZ ÁRUHIÁNY

Magyarországon a koronavírus-járvány ellenére nincs áruhiány és ez a következő hónapokban is így lesz - fejtette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

MATOLCSY: A KORONAVÍRUS HATÁSAI KISZÁMÍTHATATLANOK

A koronavírus hosszabb távú hatásai kiszámíthatatlanok, a gazdasági hatása több évig húzódik, míg az egészségügyi rövidebb lesz - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Gazdasági évnyitó 2020 gazdaságpolitikai fórumon kedden Budapesten.

GKI: JÚNIUSBAN ROMLOTTAK AZ ÜZLETI, JAVULTAK A FOGYASZTÓI VÁRAKOZÁSOK

Júniusban, az áprilisi kétéves mélypont, majd a májusi javulás után 2017 kora nyári szintjére esett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások szinte egész évre jellemző romlása folytatódott, miként a fogyasztóiak javulása is - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A TUNSGRAM-CSOPORT A TERVEK SZERINT TELJESÍTETT MŰKÖDÉSÉNEK ELSŐ ÉVÉBEN

A General Electric (GE) Lighting európai, közel-keleti és törökországi fényforrás-üzletágának, valamint globális autólámpa ágazatának kivásárlásával tavaly áprilisban létrejött Tungsram-csoport a terveknek megfelelően teljesített működésének első évében - közölte a társaság pénteken.

ELEMZŐK: A BERUHÁZÁSOK ÉS A FOGYASZTÁS AZ EXPORTÉNÁL NAGYOBB IMPORTNÖVEKEDÉST GERJESZT

A beruházások és a fogyasztás meghatározó szerepe az ország gazdasági növekedésében, azok jelentős importtartalmával együtt oda vezetett, hogy az idei év első hónapjában is gyorsabban nőtt a behozatal az exportnál, és így folytatódott az áruforgalmi aktívum apadása - így kommentálták a hétfőn megjelent januári előzetes külkereskedelmi adatokat a piaci elemzők.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Az orosz gyógyszeripar 2021-re havi több millió adagra tervezi felfuttatni a vakcinagyártást

Az orosz gyógyszeripart 2021-re havi több millió adag...

Bővebben

A gazdaság újraindulásával javulhat a foglalkoztatás

A munkanélküliségi ráta mérsékelt emelkedését fenntartással...

Bővebben

Több milliárd forint adót csalt egy bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével

Több milliárd forint áfát csalt egy Budapest és Győr környéki...

Bővebben