A közleményben bejelentették: a 2020-as évet 300 millió eurós bevétellel zárták, amely több mint 100 százalékos éves növekedésnek felel meg. Jelenleg több mint 750 ezer vásárlóval rendelkeznek három piacon - tették hozzá.

A tőkebefektetők élén a Partech francia kockázatitőke-vállalat áll, melyet az Index Ventures, az EBRD, a J&T Banka, a Quadrille Capital, az R2G és egy korábbi befektető, az Enern követ - ismertették.
Tomáą Čupr, a Rohlik Group vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: a pénzeszközökkel felgyorsíthatják vállalatuk növekedését, azt a technológiai és működési folyamatokba fektetik be.
"Más piaci szereplőkkel ellentétben nem az a célunk, hogy kis kosárértékű rendeléseket szállítsunk ki nagyon rövid idő alatt, hanem az, hogy a családok valós igényeit elégítsük ki szerte Európában" - jegyezte meg a vezérigazgató.
A Rohlikot 2014-ben, Csehországban alapították; a vállalat Csehország és Magyarország mellett Ausztriában van még jelen, illetve hamarosan elindítja Németországban is online élelmiszerboltját.

 

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti/Fotó:pixabay)