ARCHÍVUM / nagykereskedelem

FONTOS A VERSENYKÉPESSÉG ERŐSÍTÉSE AZ AGRÁRSZEKTORBAN IS

Fontos a versenyképesség, termelékenység erősítése az agrárszektorban is - mondta Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár pénteken az M1 aktuális csatornán.

HŰ MARADT A SCANIÁHOZ A SPAR MAGYARORSZÁG KFT.

A több éves együttműködés megpecsételéseként december elején 15 szerelvényt vett át a SPAR a Scania Hungária Kft.-től. Az együttműködés keretében a 2016-os év folyamán átvett szerelvényekkel már 120 fölé nőtt a Scania járművek száma a SPAR-csoportnál.

CSÖKKENT AZ EXPORT ÉS AZ IMPORT IS

Októberben az export euróban számolt értéke 1,1, az importé 3,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A kereskedelmi mérleg többlete 891 millió euró volt, 167 millióval több a tavaly októberinél - jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: SZEPTEMBERBEN TOVÁBB CSÖKKENTEK A TERMELŐI ÁRAK

Szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 2,6, ezen belül a belföldi értékesítési árak 2,8, az exportárak 2,5 százalékkal csökkentek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

OKTÓBERBEN NAGYOT ESETT A GKI KONJUNKTÚRAINDEXE

Bár októberben nem sokat romlott a GKI konjunktúraindexe, mégis hároméves mélypontjára került, az üzleti várakozások is romlottak, a fogyasztóiak viszont jelentősebb romlásuk ellenére kedvezőbbek az év elejinél - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. Az Európai Unió támogatásával készített felmérés szerint  a konjunktúraindex a szeptemberi mínusz 3,6 pontról mínusz 4,5 pontra romlott, az üzleti bizalmi index 1,7 pontról 1,0 pontra csökkent, a fogyasztói bizalmi index pedig mínusz 18,5 pontról mínusz 20,3 pontra romlott októberben, ugyanakkor az elmúlt három évben a GKI konjunktúraindexe viszonylag szűk sávban hullámzott.

NŐ A TOJÁSTERMELÉS, DE ÍGY IS IMPORTRA SZORUL MAGYARORSZÁG

Miközben a magyarországi tojástermelés nő, a tojás kereslete csökken, ám a Baromfi Termék Tanács szerint a termelés így sem tudja kielégíteni a belföldi keresletet, ezért az ország importra szorul. Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára szerdán, a Tojás világnapja alkalmából rendezett háttérbeszélgetésen elmondta, Magyarországon a múlt évhez képest 10 százalékkal, mintegy 100 millió darabbal nőtt a nagyüzemi tojástermelés.

LEGFRISSEBB HÍREINK

A KSH szerint júniusban 22 százalékkal nőtt az ipari termelés

Júniusban az ipari termelés volumene 22,0 százalékkal emelkedett...

Bővebben

A kiskereskedelmi forgalom további növekedését várják az elemzők

A következő hónapokban a kiskereskedelmi forgalom további...

Bővebben

Tőzsde - Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai...

Bővebben