A beruházások összességében stabil 20 százalék körüli növekedési ütemet mutatnak: tavaly 19,2 százalékkal, az idei első negyedévben 20,1 százalékkal és az idei év első felében 19,3 százalékkal nőttek a beruházások éves összevetésben.
A beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévit 4,1 százalékkal haladta meg, 2015 negyedéveinek átlagát pedig 53 százalékkal - fűzte hozzá a KSH.
Az uniós forrásokból származó - nagyobb részt a kormányzati szerveknél megjelenő - fejlesztések szerepe mérséklődött, miközben a - főként feldolgozóipari - vállalkozások beruházásai dinamikusan bővültek. A vállalkozások által eszközölt beruházások növekedési üteme az első negyedévi 24,1 százalékosról 30,7 százalékra, a költségvetési szerveknél 18,9 százalékról 20,9 százalékosra gyorsult. A vállalkozások aránya a nemzetgazdasági beruházásokon belül a tavalyi 53,9 százalékról 59,6 százalékra nőtt. Míg a vállalkozások között a nagyvállalati kör beruházásai bővültek kiugróan, addig a költségvetésnél a beruházások nagyobbik hányadát a központi közigazgatási szervek valósították meg - jegyezte meg jelentésében a KSH.
A beruházások csaknem 60 százalékát építési beruházások alkották és 22,3 százalékkal nőttek a tavalyi második negyedévhez képest, míg a gép- és berendezésberuházások 15 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a tavalyi 12,4 százalékos növekedés után. A gép- és berendezésberuházások növekedéséhez a belföldi gyártásból származó eszközök beszerzése járult hozzá nagyobb mértékben - tette hozzá a hivatal.
A feldolgozóiparban 29,7, az építőipari beruházások volumene 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idegenforgalmi beruházások 82,0 százalékkal nőttek a második negyedévben. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a hotelépítések és a szállodafelújítások a korábbi időszakokhoz hasonlóan ismét szerepet játszottak a beruházások kiugró teljesítménynövekedésében.
A beruházások több mint negyedét képviselő feldolgozóipar fejlesztésein belül a növekedést elsősorban - a járműipari beszállítóknak köszönhetően - a villamos berendezések gyártásában és a vegyi anyag, termék gyártása területén realizált beruházások eredményezték. A fejlesztések felfutásában zöldmezős beruházások és meglévő kapacitások bővítései egyaránt szerepet játszottak. Számottevő volt a külföldi érdekeltségű vállalkozások beruházási tevékenysége is.
A második legnagyobb beruházónak számító szállítás, raktározás ágazat beruházásainak volumene 19,7 százalékkal nőtt, továbbra is elsősorban a közútfelújítások, valamint a folytatódó út-, autópálya- és vasútépítkezések következtében, de jelentős beruházási aktivitás jellemezte a városi és a távolsági közlekedésben működő vállalatokat is.
A  harmadik legnagyobb beruházónak számító, a teljesítményérték mintegy 16 százalékát képviselő ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 14,6 százalékkal nőtt. A lakásépítések csökkenését ellensúlyozta a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe - egyebek mellett logisztikai csarnokba, bevásárlóközpontba - történő beruházások erőteljes növekedése.
A kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban a beruházási teljesítmény 6,0 százalékos növekedéséhez legnagyobb mértékben a nagykereskedelmi hálózatok gépjárműbeszerzései járultak hozzá.
Az államhoz kötődő beruházások közül a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás immár a negyedik legnagyobb beruházónak számít, teljesítményértéke a bázisidőszakhoz képest 12,6 százalékkal nőtt. Az árvízvédelmi védvonalak kiépítése is növelte a fejlesztési ráfordításokat.
Az oktatásban a tavalyi magas bázishoz képest a második negyedévben 3,0 százalékkal, az első félévben 2,3 százalékkal kevesebb fejlesztés valósult meg. Az egészségügyben 14,5 százalékkal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel korábbit, a művészet, szórakoztatás, szabadidő területén 37,0 százalékos volt a beruházások növekedése.

 

(Forrás:gepjarmuszektor.hu, mti/Fotó:mti, pixabay)