Az előrejelzés alapján a Two Circles azt jósolja, hogy a tavalyi 46,1 milliárd után idén csupán 28,9 milliárd lesz a támogatás mértéke. A visszaesés a koronavírus-járvány következménye.

A pénzügyi szolgáltatók a vállalat szerint 45 százalékkal kevesebbet, mindössze 6,9 milliárdot költenek majd erre a területre azok után, hogy 2019-ben ez a szektor volt a legaktívabb 12,6 milliárddal, azaz az összes szponzoráció több mint negyedével.

Várhatóan az autóipar is jelentősen visszavesz a támogatás mértékéből, az 5,9 milliárd után az idei jóslat 2,7 milliárd, ami 55 százalékos csökkentést jelentene.

"A világjárvány miatt több új szponzori megállapodást befagyasztottak, a korábbi szerződéseket pedig felmondják, mert a támogatóknak is költségkímélő megoldásokat kell keresniük, vagy befejezik tevékenységüket" - írja a Two Circles.

A cég néhány nappal azután tette közzé jelentését, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elismerte, egyes szponzorai az eredetileg vártnál később fizethetik csak ki az elfogadott összegeket, miután a pandémia következményeként a jövő évre kellett halasztani a nyári, tokiói játékokat.

 

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti/Fotó:mti, pixabay)